15 ÉVES A HONVÉD KLUB

 

Március 12-én, ünnepi klubgyűlésen emlékeztünk meg szervezetünk 2003. március 12-én, tizenöt évvel ezelőtt történt megalakulásáról. Az elmúlt tizenöt évben szervezetünk neve háromszor is változott úgy, hogy céljaink és és önként vállalt feladatkörünk változatlanok maradtak.

Az ünnepélyes rendezvényen részt vett szövetségünk, a Honvédségi Nyugdíjas Klubok Országos Szövetségének alelnöke, Domine János nyugállományú dandártábornok. Részt vett Tóth Csaba alezredes a MH 3. Katonai Igazgatási Központ parancsnoka, valamint Rábaközi Roland százados az érdekvédelmi részleg tisztje.

Az ünnepi megemlékezést  Csécs István nyugállományú alezredes, a klub elnöke tartotta.

Az ünnepi megemlékezést követően Rábaközi Roland százados elolvasta, Dr. Benkő Tibor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar Főnök ünnepi köszöntőjét, majd elismerések átadása következett.

Tóth Csaba alezredes átadta a klub elnökének a Honvéd Vezérkar Főnök, klubnak szóló elismerő emléklapját és a MH Katonai Igazgatási- és Központi Nyilvántartó Parancsnokság parancsnok, Szűcs Imre ezredes emlékplakettjét.

Domine János nyá. dandártábornok átadta a HOKOSZ elnöksége, klubnak szóló elismerő emléklapját, valamint a klub elnökének szóló, festményt ajándékozó emléklapját. Domine tábornok mint az ercsi Honvéd Nyugállományúak Klubjának elnöke, a négy évtizedes klub életét bemutató könyvet és emlékplakettet is átadott, majd látogatásra hívta meg klubunkat

Csécs István nyá. alezredes klubelnök, átlagon felüli tevékenységük elismeréseként, könyvcsomag jutalmat adott át Mészáros Gábor nyá. századosnak, Pesti János nyá. zászlósnak. A távollévő Sz. Molnár Árpád nyá. őrnagy is könyvcsomagot kapott. A jelenlévőknek átadta a harmadik ötéves ciklust dokumentáló “KRÓNIKA” című jubileumi emlékalbumot.

Az átadást követően pohárköszöntő és baráti beszélgetés következett.

A jubileumi rendezvény képei:

                 

A Honvéd Vezérkar Főnök Emléklapja és Köszöntő levele.

   

Rábaközi Roland százados felolvassa                     Tóth Csaba százados átadja Szűcs Imre

D. Benkő Tibor vezérezredes köszöntő levelét.      ezredes Emlékplakettjét.